A kastély története

A kastély

Szinte minden településnek van egy jellegzetes építménye. Általában egy vár, egy templom, egy kastély, amelyik kiemeli és jelképezi a közösséget. Botfa jelképe a hajdani Erdődy grófok kastélya. Évszázadok folytán többször is átépítették, felújították. Hála Istennek ma is viszonylag szép külső és gondos belső rend jellemzi.

A 16. századtól 1880-ig az Erdődy grófok birtokolták a botfai uradalmat. A folytonosságot néha megszakítják a hosszabb, rövidebb idejű zálogba adások, vagy a tisztázatlan tulajdonjogszerzések. Ezeknek azonban nem sok jelentősége volt abban, hogy a birtoklás jogáról az Erdődyeknek le kellett volna mondaniuk.
A csatári apát és Erdődy Péter 1548-ban 30 portát 2 allodiummal (ősi tulajdonnal) és 5 új házat jegyeztek maguk számára. Az apátságnak a középkorban Botfán hosszú ideig voltak illendőségei.
A Rákóczi szabadságharc befejeztével, a Szatmári Béke után (1711) egy nyugodtabb, békésebb kor következett. Ekkor kezdték el hazánkban a nagybirtokok megszervezését, annak irányító központjait – a kastélyokat építeni.
A botfai kastély megépítéséről 1750-ből van írásos feljegyzés. Ekkor ténylegesen az Erdődyek birtokolták és az építés is, az ő nevükhöz kapcsolódik.
Említést érdemel, hogy az építkezéshez felhasználták a Szent Péter tiszteletére Csatárban emelt bencés kolostor romjait is.
A kolostort a Gut-Keled nembeli Márton comes (főúri méltóság), és felesége alapította II. Béla király engedélyével, amit II. Géza is megerősített. Tolnai Máté apát 1508.-ban történt egyházlátogatása során már igen elhagyott állapotban találta az épületet.

A Válicka és a templom között épült monostor helyét ma bozótos növényzet fedi.
A kastélyt a megépítésekor földszintes volt és kéthektárnyi terület vette körül. Feltehető, hogy a park nem a kastély építésével egy időben került kialakításra, de időben nem lehet jelentős eltérés. Maga a park angol eredetű szó. Jelentése: általában nagyobb terjedelmű kert, főként fákkal, cserjékkel és nagyobb gyep felülettel. A természetes táj sajátos elemei alapján, kertművészeti igénnyel alakított és gondozott közhasználatú terület. Ennek megvalósítását a környezet is kínálta. S hogy valamikor angolpark formájában gyönyörködtette a kastély lakóit, arra a szájhagyomány a bizonyíték, mely még a mai napig is „ánglis”-nak nevezi a kastélyt körbe vevő területet. A természet, pedig még csodálatosabban alátámasztja az egykori valóságot, mert az angolparkra jellemző szögletes forma, amit vadgesztenyefák szegélyeznek, még ma is szemet gyönyörködtetően mutatja magát.

„Ánglis”

Az alábbi térkép 1838-ban készült Botfáról. Jól látható, mint kapcsolódik a községhez .az uradalmi major és területe Ennek ellenére elkülöníthető, hiszen méretében és formájában az egész birtok a nagyobb gazdálkodási módra utal.

A térkép kiegészítésével egy későbbi állapot rajzolódik ki, szaggatott vonallal feltüntetve az épület környékén még ma is használatos útvonalakat. Ugyancsak szaggatott vonalak mutatják az eredeti térkép ábrázolásán még nem látható, de később épített géptároló épületeket és műhelyt.
Mára a hajdani major cselédlakásaira csak a templommal szembeni saroképület emlékeztet. Bár az állapota olyan, hogy fel lehetnek újítani, ma mégis lakatlanul, elhagyott állapotban emlékeztet a múltra.

Az uradalom egykori summás termésének tároló helye volt a magtár. Több évszázadra készített vaskos falai, tetőszerkezete állták a próbát. Ma üresen áll.
Jobb sorsra érdemes – felújításra alkalmas egykori gabona tároló belső szerkezete, állaga bizonyára a mai hasznosításra is megfelelne.
Jelenleg magán kézben van. Semmi képen sem szabadna hagyni, hogy az idő vas foga végkép föleméssze.

Poeltenberg Ernő aradi vértanú „kötődése” a botfai kastélyhoz

Az Erdődyek, tehát hosszú évszázadokig birtokolták az uradalmat. Gyakran bérbe adták, hosszabb, rövidebb időre. Így került a 19. század második felében bérlőként Botfába Fackh Gedő Ottó lovag. Zala megyei közéleti szereplése mellett (Zala vármegye főpénztárnoka, Zala megyei Honvédegylet tagja) Botfán az Erdődy Lajos birtokát bérelte. Botfához való kötődése 1867 és 1872 időszakra esik Első iskolaszéki elnökként került a helyi elemi népiskola történetének lapjaira.
Ki volt ez a szokatlan nevű ember?
Az évszázad történelme elhomályosítja nevét, pedig Botfa művelődési és gazdasági életében jelentős szerepet töltött be az itteni illetősége alatt. Különleges körülmények között került Botfára. Bár nincs róla írásos bizonyíték, feltehető, hogy a szabadságharc bukása után „búvóhelyként” szolgálhatott számára a kis közösség. Tehát kétféle módon kötődött a községhez. Az Erdődy birtok bérlőjeként, mint gazdálkodó, valamint az első alkalommal megalakult iskolaszék elnökeként. Megfelelő anyagiakkal és személyét körülvevő tekintéllyel rendelkezett. Így kerülhetett az országban az elsők között 1870-ben megalakult iskolaszék élére. Fackh Gedő Ottó lovag 1832. szeptember 9-én született, fiatalon részt vett a szabadságharcban, önként csatlakozott a honvédsereghez. A szabadságharc végéig a III. hadtestben szolgált nagybátyja Poeltenberg Ernő segédtisztjeként főhadnagyi, majd századosi rangban. A tavaszi hadjárat végén 3. osztályú katonai érdemjelet kapott.
Apja Fackh József, császári királyi ezredes, anyja Poeltenberg Amália, az Aradon kivégzett Poeltenberg Ernő tábornok nővére.

A kiváló vezér a kivégzés előtt a siralomházból fájdalmas hangvételű levelet írt feleségének. A levélben több soron át is sajnálattal gondol gyermekeire.
„A jó Isten óvjon téged és kedves szegény gyerekeket, ne hagyja, hogy túlságosan átengedjétek magatokat a mély fájdalomnak, terjessze ki fejetek fölé mindenható és óvó kezét!” „Légy hát erős, jó Paulinom, légy erős irántam érzett szereteted kedvéért, gondold meg, hogy gyerekeid vannak! Hogy értük kell élned!!” „Gondolatban szorosan magamhoz ölellek mindnyájatokat, téged és a kedves gyerekeket!”
Ilona lánya miatt a hős apának a túlvilágon nem kellett aggódnia a Botfába került kedves, szeretett gyermeke miatt.
Talán a kivégzett vértanú családja iránti tisztelet, vagy más nemes érzelem folytán vette feleségül, nagybátyja lányát Poeltenberg Ilonát (Helént). Házasságukból három gyermekük született: Ernesztina (1869), Johanna 1871-ben látta meg a napvilágot, itt Botfán.
Az aradi vértanú unokái egy nyugodtabb, békésebb környezetben tölthették gyermekkorukat az „ánglis” évszázados fáinak árnyékában. Elemér a harmadik gyermek már Badacsonytomajon született 1871-ben.

Az uradalom birtokost cserél

Az Erdődyek a 19. század végéig – pontosabban 1880-ig – tartó tulajdonlásának vége szakad. A család, mivel nem tudott mit kezdeni a birtokkal, szándékában állt, hogy mindenképpen megválik tőle. Hirschel Áron jelentkezett, hogy megvásárolja az uradalmat, de mivel zsidó volt, a család nem akarta eladni részére. Kijelentették, hogy bárkinek eladják, csak zsidónak nem.
A helyi szájhagyomány - részben a valóságra alapozva – úgy őrizte meg a gazdaváltást, hogy végül mégis Hirschel Ároné lett a birtok, mert más vásárló nem akadt.
Hirschel úr megtekintette a birtokot s hitelt vett fel az üzlethez, melyet végül az Erdődy család más vásárló híján, kénytelen volt megkötni.
Abban az időben épült a Zalaegerszeg - Rédics, vasútvonal. A nagykanizsai zsidó tagja volt a vasútépítő társaságnak
Tulajdonosként megkezdte a Bokáncs-i erdőben a fakitermelést. Az erdő egy kisebb területén kitermelt tölgyfák kitűnő talpfának bizonyultak az épülő vasúthoz. Még máig is szó-beszéd tárgyává válik az üzlet érdekessége, hogy az új birtokos, tulajdonképpen az uradalom egy kis területéből kifizette az összes felvett hitelt.

Hirschel birtokos a barokk stílusú épület mindkét végéhez romantikus, bástyát utánzó toldalékot építtetett.
Házi vízművet alakított ki az épületben. Újjá szervezte az uradalmat és fellendítette a gazdaságot. A jobbágyság intézményének megszűnésével ki kellett alakítani az új mezőgazdasági dolgozó réteget, a cselédséget. A kézi munkák mellett, megjelentek a gépek (cséplőgép, vetőgép), melyek új tároló helyiségek építését tették szükségessé. Ki kellett alakítani a javító műhelyeket.
Az uradalom nem volt híres, de a cselédek, akik itt dolgoztak a korabeli viszonyok között elégedettek voltak az itteni élettel.
Hirschel Áron örökébe Salamon lépett. Hüvös Józsefre magyarosította nevét. Nem nősült meg, egyedül irányította az uradalmat.

A cselédség összetétele, megoszlása és feladatköre

Irányítók:
Közvetlen az uraság irányítása alá tartozók

(A beosztások mellett az uradalom közvetlen felbomlásának idején még alkalmazott és ismert cselédek neve szerepel.)

ISPÁN: Pődör Lajos
A növénytermeléssel, állattenyésztéssel kapcsolatos szervezés, irányítás volt a feladata.

ERDŐS: Dél István
Ő felelt az erdő és vadgazdálkodásért. Irányította a fakitermelést, fafelvágást, szállítást. Gondoskodott a cselédek tüzelő ellátásáról. Az uraság lévén szenvedélyes vadász, a 10-12 fős csoportból álló társaság megfelelő igényeit ki kellett elégíteni. A jól szervezett vadászati alkalmakról gondoskodnia kellett.

VINCELLÉR: Elekes József

A szőlészet, borászat gazdája volt. Gondoskodott a szőlő műveléséről, ápolásáról, a szüret megszervezéséről. Kezelte az uradalom területén termett 4-5 ezer liter bort.
Ezt a jelentős mennyiségű bort a kastély épületének teljes hosszában megépített pincében tárolták. Az igazi nagy méretű hordókat „püspöknek” hívta az uraság. Így nem csoda, hogy az egyik cselédjének pincéjében ellátogatva tréfásan rácsodálkozott a cseléd élcelődésére.
- Szép nagy hordód van. Biztos elfér benne a borod.
- Van bizony – uraság kérem. Ennek „pápa” a neve.
- Ejnye. Te igen nagy ember lehetsz, mert az uraságnak csak „püspöke” van.

INAS: Szita István

Az uraság személyes szolgája volt. Cipőtisztítás, ruha rendben tartása, a lámpák petróleummal való feltöltése mellett a folyosó és az iroda takarítása, az étkezéshez a megterítés mindennapi dolgához tartozott. Évtizedekig szolgált inasként az uraság mellett.

Nem közvetlen az urasághoz tartozó irányítók:

Gazda: Jandovics Imre

Az ispán irányítása és parancsa alapján köteles volt a növénytermelés területén a munkát szervezni, Az ő feladata körében tartozott az aratóbandák toborzása, az aratás, cséplés lebonyolítása.

Parádés kocsis: Jandovics János
Ő is az ispán közvetlen beosztottja volt. Az ő intézkedése alapján irányította a fogatosokat, akiknek a szántás, fuvarozás tartozott a munkakörébe
Ő maga volt az uraság kocsisa is, akinek utasítása szerint köteles volt lófogatos hintóval a kívánt helyre elszállítani.

A parádés kocsis özvegyen maradt nő testvére Török Ferencné Jandovics Anna az uraság emberségéből szolgált a kastélyban Özvegyen maradt családanya számára a kastélyban adott munkát A ház körüli teendőkön között volt egy különös megbízatása A kastély parkjában elkülönített helyen egy nőstény szarvast kellett gondoznia. Ez a gyönyörű szarvas – az uraságon kívül - senkit nem tűrt meg a környezetében, csak őt. Bárki közelített hozzá, vadul, életveszélyesen támadt rá. Anna asszony bármit tehetett vele, tőle eltűrte. Természetesen előbb ő is megvesztegette ízlésének megfelelő étellel. Ő gondozta, ápolta és etette. Mivel az uraság igen nagy állatbarát volt, a szarvas által egyetlen megtűrt asszonynak biztos elfoglaltságot jelentett ez a szokatlan természetes adottság.

Hüvös Salamon is „emberből” volt.

Nem volt nős. Családja sem volt. A természet törvénye azonban nála is érvényesült, mint megannyi egészséges férfinál. Amolyan uraság módjára megoldotta a nő ügyeit is. Nagyon szeretett vadászni. A vadak iránti vonzódása azonban nemcsak a lelövésben nyilvánult meg. Éjszakákat töltött el látcsövével a rendben tartott erdeiben azért, hogy gyönyörködhessen az állatokban. A nagy vadászat eseményeire 10-12 havert hívott meg, akik között olyan személyek voltak, mint a főjegyző, főszolgabíró. A napi fizikai igénybevételt, sportos eseményt nem követte nagy lakoma. Megelégedett egy jó vacsorával 3-4 órai beszélgetéssel. Nem lévén nagy borivó, ezért nem volt rá jellemző az éjszakákba nyúló mulatozás. A főjegyzővel, más alkalommal is volt találkája itt a kastélyban. Ekkor azonban az adóelszámolással foglalkoztak. E területen is szerette dolgait rendezni. Ez a valóságban hogyan sikerült nincs róla se írás, se emlék.

Zalaegerszeg 2007. december 30.

A helytörténeti anyagot feldolgozta:
Nagy Lajos
Zalaegerszeg Botfa u. 40

(A kastély és botfai környezetének történetét feldolgozó könyv „Legenda és valóság” címmel a szerzőnél, vagy a kastély vezetőjénél beszerezhető.)


Magyarország Műemlékjegyzéke - Zala megye (2006): 122.oldal