Térinformatika tanfolyam Zalában

Greenfo, 2013. február 19.

A Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány szervezésében a hétvégén lezajlott a második ingyenes, három napos térinformatikai tanfolyam természetvédelmi szakemberek számára.

Az Európai Unió által támogatott, öt országban megvalósuló program célja a természetvédelmi térinformatikai háttér fejlesztése tudás- és eszközfejlesztéssel. A nyílt pályázat útján kiválasztott 12 résztvevő közül kormánytisztviselők, civilek és kutatók egyforma arányban kerültek ki, amely összhangban van a Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferenciák kezdeti célkitűzésével, miszerint a három szektort közelíteni kell egymáshoz.

A Zalaegerszeg szélén, Botfán, a Mindszenty Ifjúsági Házban megtartott képzés résztvevőinek kiválasztásánál térinformatikában kezdő, vagy kevés gyakorlattal rendelkező jelentkezők kerültek be, akik a GPS készülékből és a megszerzett tudásból a legtöbbet tudják profitálni. A tanfolyam anyaga tartalmazott egy terepi adatfelvételt lehetővé tevő GPS készüléket és a felvett adatok megfelelő szintű feldolgozására szolgáló, mindenki által ingyenesen elérhető programot, a QGIS-t. A kurzus végén a GPS készülékeket a résztvevők megtarthatták. A résztvevők megszerezett készségeikkel és a GPS eszközzel hozzájárulnak Magyarország biodiverzitási adatainak gyűjtéséhez és feldolgozásához. A programról bővebben a www.eurogis-gps.eu honlapon tájékozódhat.
A programot 75%-ban az Európai Unió, 25%-ban a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány támogatta.

EuroGIS-GPS csapat
EuroGIS-GPS logó