Zöldövezet Pályázat záróesemény

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt Zalaegerszeg-Botfa városrészébe, a Hüvös Kastély (Mindszenty Ifjúsági Ház) parkjának fejlesztését célzó Zöldövezet program záróeseményére 2013. október 12-én, szombat délelőtt. Az Ökotárs Egyesület és a MOL által kiírt és az Összefogás Botfáért Egyesület által elnyert pályázat keretében ez év tavaszától kezdődően fűszerkert épült, fák és cserjék ültetése történt, padok, asztalok, szemetes, biciklitároló és komposztáló került a parkba. A záróesemény programja madárgyűrűzéssel kezdődik fél 9-től, majd őshonos magyar almafajták és szilvafák ültetésével folytatódik. A vállalkozó kedvűek a kastély kertjéből induló kincskereső túrán (6 km, 2-2,5 óra) is részt vehetnek, míg a parkban maradó önkéntesek fagyal sorok és őshonos, bogyós bokorfajok (galagonya, bodza, kányabangita, kecskerágó, veresgyűrű som) ültetésével bővítheti a madárbarát kert biodiverzitását.