Rólunk írták

Hatszáz diák látogatott el a botfai erdei iskolába

ZAOL 2019.09.30
Jól indult a tanév az Eötvös József Általános Iskolában: 25 osztályának 600 tanulója egy tanítási napot a botfai erdei iskolában tölthet.

Őszre elkészül a botfai kastély

ZAOL 2019.08.27
Balaicz Zoltán polgármester elmondta, kevés történelmi építészeti érték maradt épen a megyeszékhelyen, ám ezek megőrzésére módot kínál a Modern Városok program városrehabilitációs fejezete. A plébánia és a Kvártélyház után e forrás táplálja majd a nagytemplom felújítását is. Az 1750-ben épített botfai kastélyt ugyancsak ennek égisze alatt sikerül újjávarázsolni, mintegy 300 milliós költséggel.

Orchideanéző túra Rapácstól a Macskadelelőig

ZAOL 2019.05.21
A közösségek hete keretében, a Mindszenty Ifjúsági Ház égisze alatt dr. Illyés Zoltán biológus vezette lelkes társaság törzsgárdájához minden évben természetkedvelők újabb és újabb csoportja csatlakozik. Peti Laura, búcsúszentlászlói pedagógus például szinte minden természetbarát akcióban jelen van, akárcsak Gyenge Tibor és felesége, Klári, akik ugyanolyan lelkesedéssel „madarásznak”, mint mentik a békákat, gyűjtik az élőlényeket a BioBlitzeken. Marancsics Erika, a teskándi suli biológia-testnevelés tanára és dr.

Az Erdődy-Hüvös kastély háromszázötvenmillió forintból újul meg

ZAOL 2019.03.28
A kastély felújítása a Modern Városok Program (MVP) segítségével valósul meg. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere elmondta, hogy az MVP-ből hét jelentős zalaegerszegi beruházást finanszíroznak, a célok egyike pedig a városrehabilitáció.

Megmentették a baki tetőn legyengült állapotban talált egerészölyvet

ZAOL 2018.12.10
Tán sajnálta a komfortos lakosztályt, ahol mindennap zsenge csirkehusi volt a menü, lehet, hogy bicebóca lakótársa jutott az eszébe. De ahogy lendített rajta a kéz, amely addig fogva tartotta, szárnyra kelt. Ezzel az örömteli eseménnyel kezdődött szombaton a téli madarászszezon a botfai kastélyparkban és az egyre szépülő-gyarapodó várberki sport- és szabadidőközpontban. Az egerészölyv elsősorban egy aggódó autósnak köszönheti az életét, aki a baki tetőn jövet és menet is felfigyelt az út szélén gubbasztó madárra, ami be is várta, amikor megállt megnézni, mi lelte.

Botanikai és gombásztúra, madár- és mókusles a botfai BioBlitzen

ZAOL 2018.06.15
A bio = élet, a blitz = energikus roham, a cél: a közösség bevonásával kerek egy nap alatt feltárni a környék élővilágát. A BioBlitz kifejezéssel az amerikaiak fertőzték meg a világot, s a koncepció mozgalommá nőtt. Magyarországra tavaly gyűrűzött be, az orosztonyi székhelyű Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány volt az egyik kezdeményezője, s a zalaegerszegi környezetvédők szinte azonnal a nyomdokaikba léptek. Az orosztonyi ornitológusok a múlt hét végén tartott botfai vadonleltárt is felkarolták.

Orchideatúra a botfai határban

ZAOL (2018. május 14.)

Közel százfős lelkes csapat indult orchideanézőbe szombaton reggel a botfai határban. E harmadik alkalommal többen voltak, mint az első két túrán összesen.

Szezont zártak a madárgyűrűzők Zalaegerszegen

ZAOL (2018. március 20.)

Fedél alá szorultak szombaton a madarászok a téli szezon utolsó gyűrűzésén. A hálókat az Erdődy-Hüvös kastély parkjában állították fel, de a madarakat az épületben vették lajstromba.

Békákat mentettek Alsóerdőn

ZAOL (2018. március 13., 11:30)

Szombaton ásóval, kapával, gereblyével „felfegyverkezett” lelkes kis csapat tevékenykedett az Alsóerdő és az Aranyoslapi-forrás között vezető út mentén. Békakerítést építettek.

Ahogy eltakarodott a hó, az erdő védett barna varangyai is felébredtek, kikászálódtak az avarból és a biztonságot nyújtó környezetből elindultak az Aranyoslapi-forrás tókája felé, hogy eleget tegyenek fajfenntartási kötelezettségeiknek.

Oldalak