Rólunk írták

Egy decemberi harkály is újra csapdába esett

Zalai Hírlap, 2015. január 18. (online)
A botfai városrészben található Mindszenty Ifjúsági Ház valóságos madárgyűrűző központtá is vált. A folyamatosságnak pedig megvan a haszna: a szombati rendezvényen visszafogtak egy decemberben ugyanitt megjelölt harkályt is.

Szakkollégiumi Adventi Lelkigyakorlat

II. János Pál Katolikus Szakkollégium Évkönyve 2015-2016, Szombathely
A szakkollégiumi lelkigyakorlat Botfán került megrendezésre. Rendhagyó módon, nem a kollégiumi épületben voltunk ez idő alatt, hanem Botfára utaztunk el. Botfán a Mindszenty Ifjúsági házban töltöttük együtt ezt a kis időt...

A hit erejével a boldog házasságokért

Zalaegerszegi Televízió, Híradó, 2014. október 24.

A szeretet a bizalom és az egymás közötti őszinteség az alapjait jelentik egy jól működő kapcsolatnak. Többek között ezekről beszélgettek és lelkigyakorlatokkal segítették a párkapcsolatok harmonikus működését a Mindszenty Ifjúsági Házban. A MÉCS hétvégén olyan fiatal párok vettek részt, akik a saját erejük és Isten segítségével szeretnének megerősíteni kapcsolatukat.

72 óra kompromisszum nélkül a ZTV-ben

Zalaegerszeg Televízió, Híradó, 2014. október 14.
Kerítést festettek, virágládákat újítottak fel a gyerekek a botfai Hűvös kastélyban. Zala megyében több mint 150 gyerek vett részt a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű önkéntes programban. A katolikus, a református és az evangélikus egyház közös kezdeményezésének célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a fiatalok erejére és segítőkészségére.
72 óra kompromisszum nélkül 2014 kerítés festés

Munkában a diákok - kompromisszum nélküli segítség

ZalaEgerszeG, 2014. október 14.

A magyar katolikus, református és evangélikus egyházak szervezésében október 9–11. között, 72 órás, önkéntes feladatokra várták a fiatalokat. A kompromisszumnélküliség abban nyilvánult meg, hogy előre nem tudták, milyen munka lesz a részük, mire vállalkoznak.

Természetfotó kiállítás az Erdődy-Hüvös-kastélyban

Zalai Hírlap, 2014. október 14., 4. oldal + online (október 13.)
A Botfai városrészben található Erdődy-Hüvös-kastélyban - mely mostanában inkább már Mindszenty Ifjúsági Házként ismert - két fontos program is lezajlott a hétvégén.

Hol van az a sok virág?

Zalai Hírlap, 2014. október 11., 11. oldal

Mit csinál egy botanikus manapság Zala megyében, amikor visszatér az általa 60 évvel ezelőtt már kutatott területekre? A találós kérdés megfejtése szomorú: leginkább számba veszi a veszteségeket, melyeket az évtizedek alatt elszenvedett a természet.
Pócs Tamás botanikus professzor tizenéves gyerekként járt először Zala megyében. Ez az időszak a második világháború végére esett...

Schanda Tamás: sikerült csökkenteni az ifjúsági munkanélküliséget (helyszín a botfai kastély)

Zalaegerszeg Televízó, 2014. október 8.
Schanda Tamás ifjúságpolitikáért felelős helyettes államtitkár is részt vett a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal piknik programján, amelyen tájékoztatta a fiatalokat a kormányzati intézkedésekről, többek között az őket érintő munkanélküliség kezeléséről. Magyarországon a fiatalok 21,3 százaléka munkanélküli. Ez az arány, a kormányzati programoknak köszönhetően, jobb, mint az unió átlaga, amely közel 22 százalék. Vagyis az országban sikerült csökkenteni az ifjúsági munkanélküliséget. Ehhez a munkához az ifjúsági szervezetek is hozzájárulhatnak.

Ifjúsági piknik - Egerszegi fiatalok találkozója

ZalaEgerszeG, 2014. szeptember 30. 1., 5. oldalak

Ötödik alkalommal tartottak ifjúsági kerekasztal pikniket a botfai Hüvös-kastélyban, ahová az éves munka ismertetése mellett a diákokkal, hallgatókkal kapcsolatban álló szervezetek képviselői értekeztek.

Oldalak