Rólunk írták

Fülükkel látnak a sötétben

Zalai Hírlap, 2013. szeptember 3.
A hét végén nem mindennapi madármentő akció részesei lehettek a botfaiak. A Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány szombat este kétszer is bizonyította létének értelmét és fontosságát. A botfai városrészben az esemény szervezői számára is váratlanul élénk érdeklődés mellett adták vissza a szabadságát két, általuk felnevelt ifjú bagolynak. Egy esztendeig ápolták, nevelték őket, reményeik szerint most már megtalálják a helyüket az életben, pontosabban a templomtornyokban.

Szenvedélyes trió a belvárosban

ZalaEgerszeG újság (2013. augusztus 27., 3. oldal)
Zenei csemegében volt része azon járókelőknek, akik csütörtök este a Dísz tér környékén jártak. A marseille-i konzervatóriumban végzett diákok két hegedűn és egy gitáron játszva ragadták magukkal a közönséget a folklór és az improvizált muzsika világába. Nemcsak műsoruk, hanem habitusuk is fergeteges volt. Az élményt a vendéglátó Válicka Citerabarátok Egyletének magyar népdalcsokra tette teljessé....A Dísz tér mellett fellépnek a piacon, a Jákum utcában egy presszóban, Őriszentpéteren a Hétrétország Fesztiválon, valamint Botfán a Hüvös-kastélyban.

Penderülj táncműhely nyárköszöntő rendezvénye Botfán

Zalai Hírlap, 2013. június 18.
Szombaton nyárköszöntő vigasságra gyűltek a családok a botfai Hüvös kastély környékéra a Penderülj Táncműhely szervezésében. Az amatőr néptáncosokból álló csoport ez alakalommal is a táncházmozgalom népszerűsítését tűzte célul, de sokféle szabadtéri játékra is volt lehetőség... (teljes cikk ld. csatolmány)

A lengyel gyerekek Tímár Dániellel érkeztek Zalaegerszegre

Zalai Hírlap Online, 2013. május 5.
Zalaegerszeg - Tíz hónapja önkéntesként dolgozik Lengyelországban a zalaegerszegi hitoktató, Tímár Dániel. A hét végén hat lengyel diákot hozott Zalába látogatóba.

Kastélyszépítés Botfán

ZalaegerszegHír Közéleti Portál, 2013. május 2.
Elindult a botfai Hűvös Kastély hátsó parkjának felújítása. A munkákban számos botfai és zalaegerszegi egyesület, valamint önkéntesek vettek részt. A zalaegerszegi Összefogás Botfáért Egyesület a nyertese az országos Zöld Övezet Programnak. Az elnyert pályázat eredményeként elindult a szépítési program Botfán, amelynek keretein belül a botfai kastély hátsó parkját újítják fel.

Aki építi, vigyázni is fog rá

Zalai Hírlap, 2013. április 29.
A botfai Hűvös-kastély parkjának felújítása széles körű összefogással zajlik.

Kastélypark-szépítés Botfán

Zalai Hírlap Onilne, 2013. április 24.
A botfai és Botfán működő egyesületek összefogásával elindult az Ö.B.E (Összefogás Botfáért Egyesület) és a Mindszenty Ifjúsági Ház közös projektje, melynek célja, hogy megszépítsék, megújítsák a botfai kastély hátsó parkját, valamint idővel a templomkertet is szebbé akarják varázsolni.

Önkéntesekkel szépül a kastélypark

ZalaMédia Online, 2013. április 22.
Az országosan kiírt Zöld Övezet Program egyik nyertes pályázója a zalaegerszegi Összefogás Botfáért Egyesület. A célként kitűzött környezetszépítés és közösség-kovácsolás már az első akciónapon megvalósulni látszott, amikor is több mint hatvan önkéntes részvételével elindult a településrészi Hűvös Kastély parkjának szépítése. Őshonos fák, cserjék és fűszernövények ültetését határoztuk el, illetve kerti bútorok készülnek a felajánlott faanyagok felhasználásával - mondta szerkesztőségünknek dr. Illyés Zoltán biológus, a program szakmai felelőse.

Összefogás a Kastélyparkban!

Botfa városrész honlapja , 2013. április 21.
Botfai és Botfán működő egyesületek összefogásával elindult az Ö.B.E és mindszenty Ifjúsági Ház közös projektje az 1. akciónappal, mely során Dr.Illyés Zoltán főszervező vezetésével, faültetés, teraszos ágyások kialakítása, gyomtalanítás, köztéri elemek építése volt a feladat.

Kutyával a hátrányos helyzetű gyermekek lelki egészségéér

Zalaegerszeg Gyermekjóléti Központ honlapja, 2013. március 30.
A zalaegerszegi Gyermekjóléti Központ „Kutyával a hátrányos helyzetű gyermekek lelki egészségéért” címmel pályázatot nyert a Nemzeti Család - és Szociálpolitikai Intézet által kiírt „Gyermekek és fiatalok közösségeinek, valamint ifjúsági civil szervezetek téli táborozási programjának támogatása” pályázati felhívás keretében (pályázat kódja: IFJ-GY-12-D-9142).

Oldalak