Rólunk írták

Piknik a korosztályok közeledésének segítéséért

Zalaegereszeg Megyei Jogú Város Hivatalos Portálja, 2014. szeptember 24.
A Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal idén is megszervezte hagyományos piknik nevű programját. A rendezvényre többek között ifjúsággal foglalkozó szakemberek, a városi diákönkormányzat és a Zalaegerszegi Főiskolások Egyesületének képviselői jöttek el, hogy még szorosabbra fűzzék a különböző generációkat képviselő emberek közötti kapcsolatot.

Kerekasztal és piknik Zalaegerszegen

Zalai Hírlap, 2014. szeptember 24.
Ötödik alkalommal rendezték meg szerdán délután az egerszegi ifjúsági kerekasztal piknik programját a botfai Hüvös-kastélyban.

Lelki délelőtt

Zalaegerszeg Televízió, Híradó, 2014. augusztus 20.
Hét család érkezett a botfai Hüvös-kastélyba. A fiatal házaspárok egy budapesti plébánia családi közösségének tagjai, ami egy baba-mama klubból alakult. A 14 fiatal kisgyermekeivel érkezett Botfára, ahol 5 napot töltenek. A közösség egyik tagja zalaegerszegi származású, így volt, aki bemutassa a többieknek a környéket. Az elmúlt napokban jártak a skanzenban, bográcsoztak és volt lelki délelőtt is, amikor a közösségeket érintő problémákról beszélgettek.

Nyári tábor a botfai kastélyban

Zalaegerszeg Televízió, Híradó, 2014. augusztus 6.
Tegnap kezdődött a Zalai Mentálhigiénés Egyesület programsorozata, amelyhez a szociális városrehabilitációs pályázaton nyert el támogatást. Az egyesület a családok különböző generációit próbálja megszólítani. Ezen a héten a 9 és 13 év közötti gyermekek vesznek részt nyári táborban, a botfai kastélyban. A fiatalok szakemberek segítségével kézműves foglalkozásokon sajátíthatják el az agyagkészítés fortélyait. A tábor második turnusában a legfiatalabbakat a serdülők követik, akiket kalandprogrammal várják majd a szervezők.
2014 augusztus Mentálhigiénés tábor Zaleczky Elza

Egység - családi program Zalaegerszegen

Zalai Hírlap, 2014. augusztus 4.
A botfai Hüvös-kastélyban gyermektáborral vette kezdetét hétfőn a Zalai Mentálhigiénés Egyesület "Egység - családi program Zalaegerszegen" című programja.

Emléktáblát avattak az Erzsébet fánál Botfán

Zalaegerszeg Televízió, Híradó, 2014. július 8.
Felavatták Botfa városrészben a Hüvös-kastély parkjában álló 115 éves Erzsébet fa emlékkövét. A fa pontos életkorát egy 19. század végéről származó forrás segítségével sikerült meghatározni.

Márványtáblát állítottak Hüvös József emlékére

Zalaegerszeg Televízió, Híradó, 2014. június 5.
A Holokauszt 70. évfordulója alkalmából felavatták a Hűvös József emlékére állított márványtáblát, amelyet Botfán, az Erdődy-Hűvös Kastély falán helyeztek el. Az emlékezők közül Nagy Salamon, a település helytörténésze azt mondta, a tábla hirdeti és emlékeztetni fogja az erre járókat, hogy mire volt képes a 20. század embere. A Válicka Citerazenekar dalait követően a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség, a EMMI Zalaegerszegi Gyermekotthon, és a város önkormányzata koszorút helyezett el az emléktáblánál.

Emléktábla a Hüvös-kastélyon

Zalai Hírlap, 2014. június 5.
Botfán egy márványtáblát helyeztek el és avattak csütörtökön a volt földbirtokos, Hüvös József (Hirschel Salamon) emlékére egykori birtokközpontján, a ma közösségi épületként funkcionáló Erdődy-Hüvös-kastély falán.

Fonyódi gyerekek ismerkedhettek a természet szépségeivel Botfán

Zalaegerszegi Televízió, Híradó, 2014. május 29.

A virtuális ismeretek helyett személyesen csodálkozhatnak rá kisiskolások a természet érdekességeire Zalaegerszeg botfai városrészén. Az erdei iskolában a gyerekek a csillagászat és a madárvilág csodái mellett éjszakai bátorságtúrán is belekóstolhattak a táj különlegességeibe.

Egy fiatal feketerigó repült a gyerekek és segítőik által kihelyezett csapdába. A diákok számára igazi élmény az, ha testközelből láthatnak vadon élő állatokat, nagyon figyeltek akkor is, amikor közösen meggyűrűzték a madarat.

Erdei iskola a botfai Mindszenty Ifjúsági Házban

Zalaegerszeg Televízió, Zöldövezet műsor, 2014. május 12.
A budapesti Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium négy napos erdei iskolai programjaiba tekinthetünk bele a riport során. A Mindszenty Ifjúsági Ház vezetőjével, az erdei iskolai programokon résztvevő tanárokkal és diákokkal készült riportban az erdei iskola fontosságáról, közoktatásban betöltött nélkülözhetetlen szerepéről és élményeiről hallhatunk hét percben.

Oldalak